Elon Musk amilyen gazdag, akkora troll
Elon Musk egyetlen kommenttel jelezte Jeff Bezosnak, hányadik a leggazdagabbak listáján. Ezüstérem a másodiknak – üzente. Musk űripari cége már 100 milliárd dollárt ér.
Elon Musk egyetlen kommenttel jelezte Jeff Bezosnak, hányadik a leggazdagabbak listáján. Ezüstérem a másodiknak – üzente. Musk űripari cége már 100 milliárd dollárt ér.
Jelenleg a világ autóinak mindössze egy százaléka elektromos hajtású.
Elon Musk majdnem 10 ezer bulizót vár arra a Tesla-fesztiválra Berlin mellett, amivel azt ünnepelné, hogy hamarosan zöld utat kaphat a beruházás.
Már év elején felröppentek pletykák, hogy az oroszoknál is gyártatnának.
Nem meglepő módon megkerülhetetlen szereplő, ha az elektromos autózás kerül szóba.
Eredetileg augusztusra ígérte a Starlink éles indulását az üzletember, de októberig még biztos marad a nyílt bétateszt.
A cég által épített Starship űrhajónak, amely egyszer valamikor embereket vinne a vörös bolygóra, valahogy kommunikálnia kell a földi személyzettel is. Musk szerint a Starlink-hálózat erre is jó lesz.
A német kormányzat szívesen venné, ha Berlin mellett nagy mennyiségben készülnének akkumulátorok, és nem csak autók.
Nem hibamentes a Starlink-műholdakhoz tartozó internet próbatesztje: a vételhez szükséges tányérokat a visszajelzések alapján galambok vegzálják. A cég Elon Musk érdekeltsége.
Mind a hárman meghívást kaptak a filmeseket szállító orosz űrhajó indítására.
A Netflix egy ötrészes dokumentumfilm-sorozatot készít a SpaceX-szel közösen a cég első, civileket a világűrbe juttató küldetéséről. Az utolsó rész a start és a visszatérés közötti időszakot mutatja be.
Ha van még hely, ahol eddig nem jelentek meg reklámok, az az űr. De hamarosan ott is lesznek ilyenek.
A Boxabl 15 millió forintnyi dollárt kér az egy nap alatt felépíthető, mindennel felszerelt ingatlanokért.
A Tesla és a SpaceX tulajdonosa családi vakáción van. Képeket nézegetett, polgármesterrel találkozott.
Első alkalommal lehetett egyben megcsodálni a SpaceX amerikai magán űripari cég Mars-utazásra szánt űrhajóját és gigantikus hordozórakétáját.
Az elmúlt időszakban több napot is együtt töltött Elon Muskkal Walter Isaacson, hogy a munkahelyén tudja megfigyelni őt.
A SpaceX mérnökei egyetlen éjszaka leforgása alatt tettek 29 Raptor hajtóművet az űrvállalat legnagyobb rakétájára.
Az AirTageket nem arra tervezték, hogy hosszú utakat tegyenek meg, de egy videós mégis ilyesmi céllal végzett kísérletet. Három próbálkozásból kettő nem várt eredménnyel zárult.
A NASA az Artemis-misszióhoz keres partnert, amely leszállásra alkalmas járművet épít űrhajósainak. Eddig úgy volt, hogy Elon Musk lehet befutó, de azóta más szelek fújnak.
A SpaceX hordozórakétája 2024-ben indulhat el az Europa felé.